Hogy fogjak bele az edzésbe?

Nagyon sokan vannak, akik a sportmozgást általános iskolában végezték utoljára. Mégis jött egy ihlet, új gondolat, hogy szeretnének kicsit aktívabb életmódot választani, de mégsem tudják hol is kezdjenek neki, vagy esetleg még az se körvonalazódott teljesen melyik lesz a legmegfelelőbb sport a számukra. Csupa bizonytalanság. Ilyenkor a legfontosabb, hogy semmiképp ne hagyjuk, hogy bármi is eltántorítson az egészséges mozgás gondolatától.

Először is a legfontosabb, hogy határozzuk meg céljainkat. 

– rendszeres mozgást szeretnénk

– fogyni szeretnék

– erősebb fizikumot akarunk elérni

– erőnlétük, kondíciónk fejlesztése a cél

– betegségből keressük a kiutat

– …….

Számtalan cél tudunk találni és kell is keresünk. Ez határozza meg, hogy miért is indulunk napról napra neki a munkának. Lebegjen ez előttünk a nehéz pillanatokba, vagy ha picit alább hagy a lendületünk, motivációnk elő tudjuk húzni, hogy adjon egy újabb löketet. Amikor környezetünk megjegyzi, hogy látja a fejlődést rajtunk, plusz energiával lát el minket.

A cél meg van, de hogyan is tovább?!

Akik számára teljesen idegen a mozgás, célszerű egy szakembert felkeresni. Legtöbbször érdemes a kondi termek és a fitness mozgás irányába elindulni. Igen kompleksz gyakorlatokat tudunk itt összeállítani, amellyel az egész testünket tudjuk, mozgatni, fejleszteni. Amennyiben az anyagiak nem engedik a személyi edző igénybe vételét, úgy sem szabadd csüggedni és elengedni a sztorit inkább kicsi utána járással lovaljuk bele magunkat céljaink elérésébe. Szerencsére találunk teljesen kezdők, vagy újra kezdők számára is megfelelő online felületeket, ahol a mozdulat sorokat meg tudjuk helyesen tanulni, így akár otthon is neki kezdhetünk, de amennyiben nem vagyunk szégyenlősek úgy az edzőtermekben is elkezdhetjük a formába hozást.

Mégis milyen gyakorlatokkal indítsak?

Először is osszuk be a hetet. 3 átmozgató edzéssel indítsunk, 2-3 héten keresztül,  ahol minden testrészünket felkészítjük egy jó kis izomlázra. Igen, ez mindenképp jelentkezni fog és nem lesz mindenki számára kellemes, de nyugalom nem csak a “zöldfülűeknek” szokott izomláza lenni, akik a mindennapos kemény hajtós edzések hívei ők is szoktak gyakran “szenvedni” az izomláztól. A heti 3 edzést bontsuk le izomcsoportokra. (Pl.: 1 hét: Mell nap – kardió és has nap – láb nap, 2 hét: Láb nap – kardió és has nap – kar nap (bicepsz, tricepsz), 3. hét: hát nap –  kardió és has nap – váll nap, 4. hét: mell és tricep nap – láb és has nap – hát és bicepsz nap, váll és has nap). Érdemes kisebb súlyokkal kezdeni az első hónapban, hogy hozzá szoktassuk izmainkat és megtanuljuk a helyes gyakorlatok kivitelezését.

Amire még érdemes figyelned az idő. Az edzések időtartama legyen 50-60 perc. A pihenő időket hétről hétre próbáld csökkenteni. A szünetekbe, próbálj ne a mobil telefonodra figyelni, ugyanis teljesen elveszted az időérzékedet és több perces pihenőket fogsz tartani, akaratodon kívül is.

Amennyiben bizonytalan vagy és szeretnél egy személyre szabott edzéstervet, szívesen segítek neked összeállítani.

Mire figyeljek még a kezdetekben?

  1. Bemelegítés: nagyon fontos minden edzés előtt. Enélkül semmilyen aktív mozgásformát nem szabad elkezdeni, se a kezdő se a haladó sportolók számára nem elhanyagolható. 
  2. Étvágy: Az étvágyunk meg fog növekedni az aktívabb mozgás hatására. Természetesen az is egy külön témakör miként figyeljünk a helyes táplálkozásra. Nem könnyű mindent egyszerre elkezdeni és be is tartani. Így az első hetekben, hónapokban mindig inkább egy valamit engedjünk el, vagy tartsuk be a szabályokat. Figyeljünk arra, hogy sokkal többet ne együnk a mozgás megkezdése végett, de ha mégis azt minőségi táplálék és folyadék bevitellel tegyük.
  3. Mérleg: amennyiben egy hónap alatt a mérleg nem a kívánt súlyt mutatja, ne adjuk fel. Ez is egy folyamat, mindennek időt kell adni, a testünket hozzá kell szoktatni az új életmódhoz. Akik fogyni szeretnének még az is elképzelhető, hogy a kezdetben a mérleg nagyobb súlyt mutat (erről későbbi cikkembe írok),  de ettől nem kell kiakadni. Idő-idő-idő….
  4. Táplálék kiegészítő: kezdetben, nem kell mindenfajta táplálék kiegészítőből bevásárolni. Mindent szépen sorjában. Amennyiben mindenképp szeretnék ebben az irányba is elindulni, úgy a vitaminok és esetleg egy fehérje komplex, ami beszerezhető. Későbbiekben komolyabban is bele lehet menni megfelelő táplálék kiegészítők használatába.
  5. Kitartás: ne hagyd, hogy bármilyen tényező is eltántorítson a mozgástól. Ha már egyszer elhatároztad, hogy ezt szeretnéd csinálni, próbáld mindig ügyesen összelogisztikázni azt a heti pár órás mozgást.

Amennyiben tetszett a cikk kérlek kérlek maradj velem és olvad a következő írásaimat.

Edzéseimet megtekintheted többek között az instagram oldalamon is.

Szép napot! Kellemes sportolást!